Mérnökgeodézia 2018 Konferencia

Elsődleges fülek

Október 27-én immár negyedik alkalommal adtunk otthont a Mérnökgeodézia Konferenciának. A rendezvény szervezésében tanszékünk mellett a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara Geodéziai és Geoinformatikai Tagozata vett részt. A rendezvényt Rózsa Szabolcs tanszékvezető nyitotta meg. A programban szereplő tizenegy előadás többségében a szakterületen nagy gyakorlattal szerzett, GD-T tervezői minősítéssel rendelkező kollégák tartották, de mellettük a fiatal szakemberek is szóhoz jutottak.

Tanszékünk munkatársai három előadással járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. Takács Bence, a témavezetésével készülő szakmai segédanyagot mutatta be, melynek címe Mérnökgeodéziában alkalmazott alapponthálózatok. Turák Bence hallgatónk BSc diplomatervét mutatta be konzulensével, Égető Csabával közösen jegyzett előadásában, Automatikus irányzás digitális képek feldolgozásával címmel. A konferencia utolsó előadásában Siki Zoltán mutatta be az egyetemi oktatásban is alkalmazott GeoEasy program legújabb változatát.

 

Az előadások prezentációi a Geodéziai és Geoinformatikai Tagozat honlapján megtekinthetők. A konferencián videó felvétel is készült az előadásokról, melyek a BPMK YouTube csatornáján láthatók hamarosan.